2. Díszüveg darabok

Mindkét képen színek keveredése: pirosak, sárgák, kékek. Az eredmény mégis más. 

Az elsőn az akvarell  mosódik, keveredik, a színek válaszolnak egymásra az anyag természete szerint rugalmasan, hangtalanul, „gondolkodás nélkül” kölcsönhatásba lépve egymással. 

A másikon ugyanolyan színű üvegtörmelék. Ha elcsöndesedsz, szinte hallod a csörrenést, amint egy újabb darab kerül a kupacra. A hegyes, szabálytalan alakzatok  egymáshoz érnek, a fényben átsejlik a két egymáson levő szín keveredéséből létrejövő harmadik, a kupac aljáról kivilágló negyedik. A határokat mereven tartja, behatolni nem enged az anyag.

Élettelen anyagok, mégis mennyire emberi a viselkedésük! Kapcsolódnak vagy éppen határokat tartanak.

Nézzük az akvarellt!

Megvan az az emléked az iskolából, hogy folyik, keveredik  a rajzlapodon a vízfesték, nem tudod kordában tartani a színeket,  mert a sárga és kék már a vizespohárban zölddé válik, a precízen megrajzolt körvonalak elmosónak, ha sok a víz, minden mindennel keveredik, ha kevés, a száraz,  meddő ecsetet nyiszorogva szenved a rajzlapon? Én emlékszem azokra a rajzórákra…  Ami  ott végül elkészült, köszönőviszonyban sem volt azzal, amit előtte elképzeltem.

Nem is szerettem ezért a vízfestéket egészen addig, amíg meg nem értettem, miért nem szeretem.

Ez nem általános iskolában történt meg, hanem jóval később, felnőttként, művészetterapeuta hallgatóként.

3. Az akvarell olyan, mint az emberi kommunikáció

Az anyag emberi természete: az akvarell olyan, mint az emberi kommunikáció

Van egy szándékod, amivel elindítasz egy üzenetet a másik ember felé. A célod az, hogy a másik ember pontosan ugyanazt vegye, amit te mondani szeretnél, hogy az  üzenet a szándékaidnak megfelelően, 100%-ban átmenjen. 

Nem tudhatod, hogy ő milyen állapotban van, milyen korábbi tapasztalatai vannak a témában, mennyire befogadó. Akvarelles hasonlattal élve, nem tudhatod, milyen színek vannak már a lapon, mennyire vizes a felület, mivel és hogyan fog keveredni ami a  felületre érkezik.  Nem tudhatod pontosan, hogy benne mivel fog találkozni a te üzeneted, mit vált ki benne, és végül az milyen módon  fog megnyilvánulni.

Egy akvarell kép egészen addig alakul a rajzlapon, míg meg nem szárad. Folynak, keverednek a színek, mosódnak a határok, pedig már rég letetted az ecsetet. Így van ez velünk is. Már rég  máshol vagy, mással foglalkozol, de még mindig dolgozik benned egy korábbi beszélgetés, üzenet, e-mail tartalma, keveredik a tapasztalásaiddal, míg végül megkeresi a helyét, nyugvópontra kerül. 

Mit tudunk tenni azért, hogy minél inkább érvényre jusson a szándékunk a kommunikáció során?

Erre tanít az akvarell!

Ugyanúgy, mint a vele való alkotásnál, az emberi kapcsolatainkban is le kell lassítani, ráhangolódni a másikra, figyelni, hogy mi történik a lapon, ha kell kivárni a megfelelő időt, amikor a legbefogadóbb.  Az akvarell legnagyobb tanítása az elfogadás. Fogadd el, hogy az anyagnak,  (a másik embernek) megvan a saját tempója! Fogadd el, hogy nem  tudsz mindent kontroll alatt tartani! Fogadd el, hogy nem minden alakul úgy, ahogyan te szeretnéd! Hagyd, hogy megtörténjenek a dolgok a saját tempójukban! Sőt, az is lehet, hogy a végeredmény sokkal jobb lesz,  mint az eredeti elképzelésed volt.

Légy empatikus, nyitott és rugalmas!

…. és az üveg?

Ha párhuzamba állítjuk az üveg tulajdonságait az emberi viselkedéssel, vajon mire tanít az üveg? Hogyan szól rólunk, emberekről egy színes üvegtörmelékekből álló kupac?

Mit is jelent az a szólásunk, hogy összecsiszolódunk?

Milyen veszteségekkel jár az  összecsiszol(ód)ás? Ha közel összeillő üvegdarabokat akarunk egymáshoz illeszteni, akkor könnyű dolgunk van. Itt-ott egy kis igazítás, és máris passzol.

Így van ez velünk, emberekkel is. Kevesebb veszteséggel és fájdalommal kapcsolódnak hasonló értékrendű emberek, kevesebb a konfliktusok forrása is.

A fényben minden üvegdarab megmutatja saját szépségét, életre kel, miközben együtt világítva még elbűvölőbbek. Csakúgy, mint mi emberek, ahogyan egy nekünk való kapcsolatban kinyílunk, járva a közös és saját utunkat is.

A te kapcsolataidban mi az a fény, ami életre kelti az eggyé forrasztott darabokat? Mindig ugyanaz?