„Emlékszem, amikor először bekopogtattál az irodámba. Már akkor jókedvet, fényt hoztál a szakértelmed mellé. A közös munka során kiderült, művészetterápiával is foglalkozol. Én és a rajzolás, netán festés? Áááá, ez nem az én világom – gondoltam akkor. Dolgoztunk egyéni vezetői coachingon, aztán a munkatársaimmal foglalkoztál csoportos coaching keretében, értéket, segítséget adva nekem, nekünk.

S jött az a bizonyos C…betűs rettenet 2020-ban. (kiírjam/hatom, hogy COVID?). Az X. hullám végén, több hónapos home office után szerintem elértem a kiégés szélére, s a munkatársaimon is tapasztaltam a jeleket. Akkoriban indítottad az ElményfESTEK csoportot, emlékszem egy pipacsos kép volt az első téma. Rögtön megfogott, de nem volt jó az időpont ☹. Aztán nem sokkal később újra lehetőség nyílt jelentkezni, s egy életem – egy halálom: belevágtam. Bíztam Benned, Klári, ha Te azt mondod, ne félj, menni fog, akkor meg tudom csinálni. S megcsináltam! Ez a kép azóta is a kedvencem (bár utána több alkalmon részt vettem, születtek még alkotások). Sőt, a kollégákkal együtt is festettünk, s én még egy anya-lánya festésen is részt vettem 😊.

Ismerősökkel és ismeretlenekkel, egymást bíztatva, dícsérve haladtunk az alkotás folyamatában, leküzdve vélt és valós(?) inkább képzelt félelmeinket, bénaságainkat, sokat megtudva magunkról, és a segídségeddel a művészetekről, a színekről is.