A későn virágzó akác

Július végén, amikor a nyár virágai – a rózsa, a levendula, a kardvirág – teljes pompájukban tündökölnek, váratlanul egy akác virágzására lettem figyelmes.

Az akác, amely általában május elején borul virágba, mindent átható illatával a tavasz hírnökeként, bőséges legelőt nyújtva a méheknek, most szerényen megbújva, diszkréten integetve a harsány zöld levelek között, lepett meg egy júliusi reggelen. Meglepett nemcsak a látvánnyal, hanem a kora reggeli, világot megváltó gondolatokkal is. 

Ez a kettős virágzás elgondolkodtatott: vajon az életünkben is vannak olyan dolgok, amelyek megtörténnek időben, aztán új lehetőség is adódik még? 

Az akác májusi virágzása olyan, mint amikor életünk egy fontos mérföldkövét időben érjük el. Például, amikor fiatalon sikerül elérnünk egy karrier célt, vagy amikor a várt időpontban teljesül egy álmunk. Nagy öröm és elégedettség, mint a méheknek a tavaszi akác virágzása.

Azonban sokszor előfordul, hogy egy célunkat csak jóval később érjük el, mint ahogyan azt szerettük volna.

Ez hasonló ahhoz, mint amikor az akác júliusban virágzik, amikor már minden más virág nyílik, és akkor egyszer csak adódik egy újabb lehetőség, hogy valami régit most másként valósíts meg. Csak vedd észre ezt az új lehetőséget! 

Lehet, hogy érett felnőttkorban tanulsz meg valamit, ami mindig is érdekelt téged, indítasz egy olyan vállalkozást, amit fiatalabb éveiben szerettél volna, vagy éppen akkor találod meg a megfelelő társat, amikor már szinte lemondtál róla. Ezek a későn megvalósuló álmok és vágyak azonban éppen olyan értékesek és szépek,  mint a júliusi akác virágzása.

A második virágzás lehetőséget ad arra, hogy érettebben éld meg ugyanazokat a lehetőségeket.

Az élet későbbi szakaszában elért célok és beteljesült vágyak sokszor mélyebb elégedettséget hoznak, mint a korai sikerek.

A te életedben mi a májusi és mi a júliusi akác?

Milyen céljaid, vágyaid teljesültek időben az életedben, és melyek azok, amelyek a vártnál később?  Lehet, hogy ezek a késlekedések valójában előnyösek voltak számodra?

Az ilyen késői virágzások bátorítanak arra,  hogy soha nem késő belevágni álmaid  megvalósításába.

 

#késeiVirágzás #életCélok #akácVirágzás #sohaNemKéső #későiÁlmok #motiváció #inspiráció #tavasziVirágzás #életÜteme #érettMegvalósulás

Felugró gombbal

SZERETNÉL INGYEN EGY VIDEÓT,

amellyel kipróbálhatod a művészetterápia lazító hatását?